Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. március

Emma és az iskolatársak

Emma és az iskolatársak

Az itteni iskolarendszer szerint Boti ebben a tanítási évben 1. osztályos (amit 5,5 évesen kezdett), Emma pedig az iskola óvodás csoportjába jár. A kettő között van még egy évfolyam, a reception class, és ezt a kettőt együtt (vagyis az első osztály alatti két évfolyamot) Early Years Unit-nak hívják. Nos, a húsvéti előadásban az EYU reception class-ának gyerekei vettek részt a színpadon, míg a többiek az előadás során elhangzó dalokat énekelték közösen. Így megmutathatom (az érdeklődő tömegeknek), milyen tanárok és gyerekek között cseperedik a mi kis Hercegnőnk.  (tovább…)

Read Full Post »

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Úgy döntöttem, hogy megküzdök Gáborral és az elemekkel, így tiltakozása és a hideg márciusi szél ellenére kiharcoltam egy rövid kirándulást ebbe a (természetesen) királyi kertbe. Gábor szokás szerint szendvicseket, banánt és gyümölcsöt pakolt nagy morogva, pedig győzködtem, hogy egy késői ebédre visszaérünk. Nem így lett. Az utazás kezdetén rájöttem, hogy a metró bizonyos szakaszai felújítás alatt vannak, de ez nem volt feltüntetve a honlapjukon, így egy idő után hosszú földalatti csatangolásnak éreztük a családi programot, sok-sok átszállással és kerülővel cifrázva. Ilyenkor Gábor nem szól semmit, de annál félelmetesebb. 🙂 A gyerekek aludtak, én pedig úgy döntöttem, nyugodt és derűs maradok. Végre-valahára megérkeztünk. Meglepő módon, februárban nem olyan szépek a parkok, mint nyáron, ami újabb okot szolgáltatott Gábornak az elégedetlenségre, ráadásul csak egy kis kerülővel találtuk meg a játszóteret. Viszont láttunk sok angol bulldogot, néhány hattyút és mókust és a gyönyörű tavat. Igaz viszont, hogy nagyon hideg szél fújt, és ez kicsit levont az élmény értékéből.
Gábor kutatómunkájának eredményeképpen, megtaláltuk a szuper játszóteret. A gyerekek eddigre minden ételt megettek, és nagy boldogan játszottak a kalózhajón és az indián sátrakban.
Végül a nap kisütött, Gábor megenyhült, úgyhogy már volt okom arra, hogy tényleg derűs legyek. Szerencsére, Gábor mindig ragaszkodik ahhoz, hogy (a szendvicseken kívül) magunkkal vigyük a rollereket. Így aztán, kis családom örömében gyönyörködve trappoltam a rollerek hagyta nyomon az Olasz Kertekhez. Botika hűségesen megvárt néhány méter után, míg Cicu és Gábor különböző trükkökkel szórakoztatták egymást, mosolyt csalva a közönség arcára (gondolom más-más okból kifolyólag).
Hazafelé a metró is működött, ennek ellenére elég későn értünk az otthon melegébe. Cicukám kimerült az izgalmaktól, így kb. egy kilométert cipeltem őt átölelve. Amikor felébredt azonnal enni és inni kért, de a délután hátralévő része nagyon csendes volt. Szerintem folyt.köv., mert a gyerekek azóta is győzködnek, hogy vegyem rá Apát, hogy menjünk el újra. Nálunk ez így működik (vagy nem). 🙂

Read Full Post »