Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. július

Még ugyan van egy nap a 2. hétből, és ma éjszaka tervezem beindítani az alvás közbeni, szuperszonikus sebességű zsírégetést, úgyhogy van rá nagy esély, hogy a mai nappal regisztrált fogyási eredményem holnapra megsokszorozódik, de akkor azt már majd a harmadik héthez számítom.
Ez a hét több szempontól, így táplálkozásilag is katasztrófálisra sikeredett. Ennek oka a mostani vizsgám leadási határideje: júl. 23. 24:00. Természetesen az egészet megint az utolsó pillanatra hagytam, sőt, az utolsó utánira, mert az eredeti határidő 20. volt, amit nem voltam képes tartani. No mindegy, végül ebből a második határidőből is kicsúsztam 2,5 órával, de a lényeg, hogy az utolsó 2 éjszakát és hajnalt tanulással töltöttem. Sajnos ébren maradásom záloga ilyenkor nem a tea, vagy a kávé – ezek mit sem érnek -, hanem a nassolás. Az első éjszakán úgy fél kilónyi kesudióval támogattam meg ébren maradási törekvéseimet, inkább nem is számolom ki, ez mennyi kalóriabevitel lehetett. Másnap már több eszem volt: csupán almát, meg narancsot rágcsáltam. Ettől eltekintve sem sikerült a szigorú diéta, a héten ettem 2 fahéjas csigát, 3 tortillát, meg 2 adag (normális bendőméretű embereknek, vagy étteremben ez inkább 4 adag lenne) rántott sajtot is, ezek a liszt és/vagy cukor miatt kerülendő eledelek. Ráadásul 3 edzés is kimaradt, úgyhogy nagyjából temetni láttam lelki szemeimmel a múlt heti – 4,5 kg-t. Ehhez képest az uszodai mérleg 98,5 kg-ot mutatott, ami újabb – 3 kg-ot jelent. Ennek igen megörültem, és erősen elhatároztam, hogy a harmadik héten nem lazítok, ellenben kőkemény elszántsággal törekszem a 90 kg felé. Annál is inkább, mert Ivi egyre kevésbé találja humorosnak burjánzó – ám rendkívüli karizmámat jól hangsúlyozó – arcszőrzetemet.

Read Full Post »

Az első hét elsődleges eredménye, hogy szőrösebb lett a képem egy átlagos hajléktalanénál.
De azért van más is: – 4,5 kg. Ettől még nyilván senki nem esik hanyatt – Kopinak simán ingadozik szerintem ennyit a súlya, attól függően, hogy kihagy-e egy ebédet, vagy sem -, de azért jelzi, hogy működik a diéta, még úgy is, hogy olykor nem tartom magam szigorúan hozzá. Azt gyanítom, hogy hasonló táplálkozás és mozgás esetén a második héten kevesebb megy majd le, de még néhány nap, és kiderül az is.

Read Full Post »

Nem gondoltam, hogy ekkora érdeklődésre tart számot az okosodásunk, de íme néhány részlet ezzel kapcsolatosan:
Mindketten az Open University-n tanulunk, mert itt van távoktatás, és ez kb. negyedébe kerül, mint a horror árfekvésű nappali oktatás, amit egyébként az időbeosztásunk miatt sem tudnánk vállalni.
Az egyetem úgy működik, hogy az ember kiválasztja milyen diplomát (degree) kíván szerezni, majd úgy választ az ehhez kapcsolódó kurzusokból, hogy diplomától függően 300 illetve 360 kreditpontot összegyűjtsön. (300 a sima degree, 360 a honours degree, Zoli szerint kb. mint otthon a főiskolai, meg az egyetemi diploma.) Egy kurzus 30-60 kreditet ér, jellemzően a kurzus nehézségétől függ, hogy pontosan mennyit. Az egyes szintűek kevesebbet, a 2-es, 3-mas szintűek többet. Az is ki van kötve sajnos, hogy a pontokból minimum mennyit kell az 1, 2, 3 szintű kurzusokból szerezni. Egy kurzus 6-12 hónapig tart, a diploma megszerzéséhez várhatóan 5-6 év szükséges.
Az Open University éppen negyven éves, brit találmány. Az eredeti ötlet 1926-ból, a korai BBC egy történész-pedagógus munkatársától származik, aki már akkor egy “wireless university”-t vízionált, de konkrét tervek a mikéntről csak a 60-as években készültek, és az intézmény 1970-ben indult. Ma a UK öt MBA tanulójából egy az Open University-n tanul.
Ivi leendő diplomájának címe: BA Honours Business Studies with Systems Practice, olyan kurzusai lesznek, mint Understanding systems: making sense of complexity, Managing complexity: a systems approach, vagy Management accounting.
Az én választásom: BA Honours Modern Languages Studies (English and Spanish), szinte kizárólag nyelvi kurzusokkal, mint a The art of English, vagy az English grammar in context.
Egyikünk esetében sincs lehetőség 300 pontos degree-re, ami sajnálatos, mert így egyrészt tovább tart, másrészt többe kerül.
Akit érdekel, annak az Open University-ről több infó itt fellelhető: http://www3.open.ac.uk/about/

Read Full Post »

Jegyespár a sziklán

Jegyespár a sziklán

A legutóbbi kirándulásunknak elég nagy volt a tetszési indexe ahhoz, hogy Zoliékkal is megismételjük. Mivel kevesebb homokot szerettünk volna a szemünkbe és szánkba, vettünk egy szélfogót, meg egy sátorszerű dolgot, és így felszerelkezve indultunk útnak.

Megérkezvén a tengerhez Zoli és Ivi lehurrogtak, hogy miért nem parkolok a pub mögötti normális parkolóba, mire felhívtam a figyelmüket a több helyen jól látható, méteres táblákra, miszerint a pub parkolóját csak fizetővendégek használhatják. 

Huncut békák

Huncut békák

Erre aztán a két analitikus gondolkodású családtag felvilágosított, hogy ez nem is a pub parkolója, mert az a pub mellett van, nem mögötte. Úgyhogy a végén még én kértem elnézést, hogy így beparáztam egy esetleges újabb £160-os büntetéstől (egyet már kaptam 2 éve, pont egy pub parkolójában való jogosulatlan parkolásért). Szemlesütve, félrefordított fejjel merészeltem még arra megkérni az öcsémet, mégis kérdezze már meg a pultost, hozzájuk tartozik-e vajon a látszatra egyértelműen hozzájuk tartozó parkoló. Mire mit nem felelt az a pimasz csapos? Hogy naná, hogy hozzájuk tartozik, hova máshova tartozna! Úgyhogy végre kiegyenesedhedtem, és bátran arrébb parkolhattam (miután kávéztunk a pub-ban). Ez úton is köszönöm Julcsi semleges hozzáállását a témához, aki gondolom elegendőnek találta, ha a két nagyokos megmondja a tutit.

Vár hátterében kastély

Vár hátterében kastély

Mikor lementünk végre a tengerhez, kiderült, hogy Boti a kocsiban hagyta a kis hátizsákját, amiben a fontos lapátok, meg vödrök vannak homokozáshoz. Kutyagolhattam vissza érte, ám nem találtam a kocsiban. Gondoltam felhívom Zolit (mert annak esélye, hogy Ivi magánál tartsa a telefonját, majdnem nulla, de ha mégis, akkor sem hallja meg csöngését a harci retiküljének aljából, de ha mégis, akkor sem találja a sok kacat között, de ha mégis, addigra már rég átirányítódik a hívás a hangpostára), hogy kérdezze meg Ivit, vajon hol lehet még a gyermek hátizsákja. Persze Zoli sem vette fel. Visszafelé a partra gondoltam beugrom a kocsmába, hátha ott maradt a hátizsák. Mire odaértem, már lóbálták felém, akik a helyünkre ültek, és mondták, hogy épp most csörgött benne a telefon. Jeleztem is Zolinak, mekkora ötletnek tartom, hogy a gyereknél lévő szatyorban, a homokozólapátok mellett tárolja a mobilját, mire közölte, hogy ennél már csak az volt a nagyobb ötlet, hogy az igazolványait és a hitelkártyáit is ott tárolja. De, hogy ő nem gondolta, hogy Boti majd elhagyja a hátizsákot!

Ilyen a part apály idején

Ilyen a part apály idején

Végül csak sikerült letelepedni, felvertük a szélfogót, meg a sátrat, a nap tűzött, a víz kék volt, gyerekek elmentek rákokat gyűjteni, mi meg Zolival úgy döntöttünk, ha az angol gyerekek fürdenek a tengerben, akkor nekünk sem árt meg, és bementünk labdázni. Azt nem állítanám, hogy kellemesen langyos volt a víz, inkább úgy fogalmaznék, hogy rohadt hideg volt, de pár perc után megszoktuk és vetődésre dobáltuk a gumilabdát, kb. mint 25 évvel ezelőtt. Csakhogy 25 évvel ezelőtt testtömegem, testfelületem és vízkiszorítási képességem lényegesen kevesebb volt, így egyrészt össze-vissza vertem magam (hol a vízre esve csattantam óriásit, mint valami pucubéka, hol meg, amikor éppen hullámvölgybe huppantam, úgy bevertem a csipom, gerincem, mikor mit a talajba, hogy csak nyekkentem), másrészt egy óra pancsolástól úgy elfáradtam, hogy alig kaptam levegőt. Persze az is lehet, hogy közel sem volt egy óra, csak soknak tűnt.

Láttam ugyan, hogy a lányok fotókat, meg videókat készítenek az eseményről, de ennek akkor még nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget.
Tavaly nyáron Dóri készített borzasztó képeket rólam a strandon, de az betudható volt a kompakt kamera nagylátószögű objektívjének, a közeli felvételnek, és annak, hogy Dóri nem ért a fényképezéshez. Mert az nem lehet, hogy pontosan úgy nézek ki mint egy nagy, magyar pornóproducer!
Nincs szándékomban az ízéstelenség határát súrolva képpel illusztrálni a látványt itt a blogon, a lényeg az, hogy a sokk hatására diétába kezdtem, és mindenkit erőteljes szurkolásra szólítok fel, hogy sikerüljön elmozdulni valamiféle egészségesebb táplálkozás irányába.
A diétát 106 kg-os állapotban kezdtem 3 nappal ezelőtt (júl. 11), és lényege, hogy igyekszem kevés kalóriát bevinni egészséges eledelekből, és sokat mozogni. Nem eszem semmi olyat, amihez a gabonaféléknek bármi köze van (búza, rozs, zab, stb.), kerülöm a kalóriadús, ám értékes tápanyagban szegény zöldségeket (burgonya, kukorica, rizs). Nem eszem hüvelyes zöldségeket, és nem iszom tejet, csak ami a kávéhoz kell. Hogy akkor mégis mit? Hát, ami marad: gyümölcsök, húsok, sajtok, tojás és zöldségek a fentiek kivételével. Inni csak vizet iszom, es olykor kávét. Törekszem kis adagokat enni egyszerre, hátha szarvasmarhányi bendőm idővel emberi méretűvé változik vissza. Arra igyekszem figyelni, hogy nagyon ne éhezzek, de azért ennyit még összesen nem korgott a gyomrom, mint eme 3 nap alatt. Emellett 4-5 alkalommal eljárok a gyurciba hetente, főképp a biciklit, meg a stepmillt amortizálom.
Mindent összevéve rosszabbra számítottam, kérdés mikor jön el a holDpont, és még nagyobb kérdés, hogy mikorra megyek 90 kg alá, mert (motivációt növelendő) addig nem borotválkozom.

Read Full Post »

Képtelen helyzetjelentésre vetemedem, de majd a hétvégi, Zolival és Julcsival súlyosbított tengerparti programról kerítek azért néhány képet is.
Annak ellenére, hogy nem rajongok a fociért (de, mint némely sportokat valaha rettentően űző, és még most is rendkívül sportos testalkatú egyén), pár hete az estéinket, délutánjainkat átitatja a focivébé. Eleinte kicsit harcolnom kellett a gyerekekkel, mert a délutáni meccsek idején mesenézés volt szokásban, és kiváltképp Emma  nem akarta elfogadni, hogy a meccs is van olyan szórakoztató, mint Micimackó. Botit jobban érdekelte, kíváncsi volt az összes szabályra, és mostanra jobban vágja a lényeget mint az anyja. Különösen a kapus tetszik neki, és ugyan tavaly még az iskolai fociklubból is kilépett, annyira nem kedvelte a játékot, most folyton kapust játszik az udvaron. Jómagam még Dávid Ibolyánál is kevesebbet értek a focihoz, de úgy tűnik nagyon ügyesen véd a fiú. Persze van a családban profi hálóőr, majd őt megkérdezzük.
Egyébként, annak ellenére, hogy néha keveri melyik csapat merre támad, meg egyáltalán, mely csapatok játszanak éppen, Ivi is végig szokta nézni az esti meccseket velem. Határozott véleménye van a játékról, meg a bírói munkáról, és immár képben van a sárga és piros lapok tekintetében is. A les-szabályt többszöri nekifutásra sem sikerült elmagyaráznom (majd megkérem rá Botit), de mindegy is, mert úgy vettem észre Ivinél mindig az a csapat a továbbjutó, ahol több a jóképű futbalista. Mindenesetre értékelem, hogy nem zavar el a kocsmába meccset nézni.

Az iskolának megint sikerült meglepnie minket, mégpedig azzal, hogy annak a pár gyereknek, akinek az angol nem anyanyelve, külön szakembert hívtak, aki személyre szabott játékos programot készít nekik azzal a céllal, hogy felzárkózzanak a többiekhez. Eddig is nagyon jó véleményünk alakult ki az itteni oktatási rendszerről, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a bevándorló gyerekeknek külön tanárt is biztosítanak. Botin kívül van egy lengyel és egy (talán) orosz kislány, meg egy szlovén kisfiú, a többiek britek.

A nyaralás szinte minden nap szóba kerül, nagyon várjuk már mindannyian. Aki még nem tudja: júl 30-án délután indulunk, kihagyjuk most a németországi szállodát, így 31-én délután érkezünk Szentendrére. Illetve, ha a számítások bevállnak (Németországon éjszaka, gyorsan átkelni), lehet, hogy mar hamarabb. A tervek szerint Apu addigra levezényli a felújítási munkákat Zebiben, így ott töltjük majd a következő 4 hetet. Ez alól kivétel a rokonok és barátok látogatása, de a koncepció alapvetően az, hogy lehorgonyzunk Zebiben, innen járunk strandra, meg kirándulni, és esténként pedig szervezünk majd bográcsos-szalonnasütős-borozgatós partikat.
Ivi olyan határozottan állítja, hogy a legutóbbi munkahelyi vizsgája nem sikerült, hogy lassan kezdek bedőlni neki. De nem is ő lenne, ha nem talált volna ki egy B tervet. Ennek következményeként úgy fest, 2 napot Bécsben is eltöltünk majd: én bámulom a csajokat valamelyik strandon, ő meg felvételzik az ottani akármilyen uniós intézménybe. Persze ehhez az is kell, hogy behívják interjúra, de van rá esély. Nem az a cél, hogy felvegyék (hiszen még legalább 2 évig itt maradunk Londonban), hanem, hogy benne legyen az első pár jelöltben, akik rákerülnek egy ún. reserve list-re. Mert ezt a felvételi vizsgát elfogadják a londoni szervezetnél is (ha rákerül a listára), ráadásul egyel magasabb fokozatot jelentene, mint amit a mostani, valószínűsíthetően sikertelen vizsga jelentett volna.

Read Full Post »