Az előző, kutyás-tengerpartos kirándulás másnapján sem bírtunk otthon maradni, annyira jó volt az idő, így hát sétálni indultunk Greenwich-be. Útközben persze meg kellett állni a Millwall parknál, mert a durva csúszkát nem lehet soha kihagyni, ha erre járunk.
A hatalmas játszótér most nem izgatta különösebben a gyerekeket, annál inkább a vizibicajozás. Szerencsére volt a családban még valaki, aki a világért ki nem hagyta volna az élményt, így én maradhattam a parton. Szerintem mindenki jól járt, mert nekem nem kellett pedáloznom, a többieknek meg nem kellett körömszakadtáig kapaszkodni az orrát 45 fokban kiemelő vizibicaj oldalába, és sikoltozni, hogy: – Apa! Ne ülj a végébe!
Advertisements
Mekkora hajót hajtottam már combizomból 20 percen keresztül! 🙂
Ivi, egy hős vagy, én kényelmi okokból Gábor(om) nélkül soha nem vizibicikliznék. Boti nagyon jól néz ki a két autó között, szuper lett az a kép.
Gyerekkoromból rémlett, hogy nagyon jó buli. A 10 perc táján kezdtem érezni, hogy nem ezeket az izmokat mozgatja a kitartó kutyasétáltatás. 😉
Én mindig lemaradásban vagyok, csak most olvastam, hogy micsoda élményben volt részetek! Mintha nyaralnátok.
Nagyon jók a képek, cukik vagytok mindnyájan.
10 peeerc??? Tévedtem, nem hős, hanem szuperhős vagy! 😀