Emma képtelen megunni a pónilovon baktatást, ezért, ahogy az elmúlt években is, idén is elzarándokoltunk a noszvaji lovardába. Mint kiderült, Herceget megvette valaki (vagy elpusztult szegény pára, de ezt ugye nem kötik a gyerekek orrára), úgyhogy másik lovat kellett választani a vágtához.
Botit már nem érdeklik a pónik, meg immár a lába is lelógna róluk, de szerencsére van itt egy játszótér és egy lovaskocsi-múzeum is, úgyhogy ő sem unatkozott nagyon. Arra gondoltam, tavalyról már úgyis van egy valag képünk arról, milyen huszárosan üli meg Emma a pónit, ezért ezúttal talán nincs szükség arra, hogy déli verőfényben, 38 fokban ismét a ló előtt rohangáljak, pár értékelhetetlen emlékkép kedvéért. Úrnőm és parancsolóm azonban megkérdőjelezhetetlen érvekkel (csak! naa! ne már!) kizavart az árnyékos pavilonból, ahol hűtött ásványvíz mellett éppen portrésorozatot készítettem egyik kedvenc sógoromról.
A galériához katt a kis képekre. Galériából kilépéshez pedig a bal felső sarokban látható X-re.
Nagyon jo latni ezeket a kepeket, ujra csak arra emlekeztet milyen szupi csaladunk van, es hogy milyen jo volt h itt voltatok:-) Koszi Gabor, a kepekert, es a blogert:-)
Nincs mit, édi vagy. Figyelted Dodót? Olyan jó, jellegzetes képek készültek róla, marhára nem zavarta a kamera! Bár azok a nagy kezek néha veszélyesen közel hadonásztak.
Eszméletlenül jó az a kép Rólatok, amikor a hintón ültök kettesben!!
Mert én akkor is jó képet tudok készíteni, amikor engem fényképeznek. És igen, Iviről is egész türhető lett.