Ivire áldoztam a fiatalságom 27-től 47 éves koromig ívelő időszakát.
Van ugyan még pár sziporka a tarsolyomban, mint a két húszévest egy negyvenesért, meg, hogy a nők szavatossági ideje mennyivel hamarabb lejár, mint a férfiaké, de aki a kendőzetlen igazságra kíváncsi, annak elárulom: egy percig sem bántam meg, és ifjúságom következő 20 évét is Ivivel szeretném tölteni. Remélem, rá tudom venni valahogy.
Miért?
Mert nekünk működik. Az út mindenképp rögös, ha egyedül utazunk, ha partnerrel. Nekünk bevált az, ha kapaszkodhatunk egymásba közben, ha vigyázhatunk egymásra, és ha együtt gyönyörködhetünk az ablakon kitekintve. Úgy érzem, másképp nem lenne semmi értelme.
De jó, de jó!!! Gratulálok Nektek, és nagyon sok boldogságot, és sok élményt kívánok az elkövetkező évtizedekre!
Köszönjük szépen, Zsófi. Reméljük, hogy ti is jól vagytok. 💪
Tudjátok-e, hogy hány kiló sót ettetek meg együtt, ennyi idő alatt? A mondás az, ha kétséges a házasulandók kapcsolatának tartóssága, ” na ezek se esznek meg egy kiló sót együtt.” Ti biztosra mentetek és ettétek a sót meg a hozzá való finomságokat egymásra áldozva a fiatalságotokat. Gratulálunk és veletek örülünk ezen a szép évfordulón! Kitartás, még 30 év a fiatalságból és hipp hopp utólértek bennünket! Puszi 😘
Eljen eljen!!!! ❤